„XYZ” című csoportos kiállítás

b&b--meghivo--2008okt3--digitpressBiró Tamás, Csordás Levente,  Cziner Máté kiállítása.

A B&B galériának köszönhetően 3 fiatal alkotó lehetőséget kapott a Design Hét keretein belül egy közös kiállítás megrendezésére. 3 különböző fej, 3 irány, de a kiinudlópont közös. Térben a galéria, szellemi síkon pedig vizuális formanyelvük közös vonásai.

Z) Biró Tamás:

Elsősorban maga a helyszín inspirált, mely tér egyedi adottsága, a két fallal leválasztott kabin.

A „kabin” szó útján haladva kezdtem el tervezni és ez a vezérfonál végigkisérte az egész munkát, melynek során igyekeztem megtölteni és felöltöztetni a saját meglátásom, érzéseim szerint a falakat.

Az alkotásról

Mesebeli kimerevített megfagyasztott jelenetet látunk. A festmény kevés eszközzel, illusztratív felfogásban készült, egyszerű elemekből építkezve. Néhol azt a hatást kelti mintha kilépne a rajz a fal síkjából, izgalmasabbá téve a látványt. Messziről jött gondolatról szól ami az alkotó munka folyamat révén a falakon ölt teljes egészet. A képnek (és alkotónak) a belépő látogató ugyanolyan élmény, mint a befogadás a látogatónak. Egy új élményt, találkozást jelent, ami megérdemel egy két mondatba öntött hangot:

?Ha nem ezzel foglalkoznék,örömest lennék orvos vagy sebész.” (Toulouse-Lautrec)

Y) Csordás Levente:

?Amióta megnőttem, és butaságokat beszélek, és elviselhetetlen vagyok, és rossz rám nézni, aki csak meglát, azt mondja: ez volna a ti fiatok? Szinte hihetetlen! Nem lehet ráismerni! És a család szégyenkezik, mert arra persze nem számítottak, hogy én is kinövöm magam.?

(Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek?)

Elvileg már rég felnőttem. 23 év telt el az életemből, ez pedig 23 kép, amit ajánlok ennek a geológiailag szempillantásnyi időnek. Emlékek, álmok, érzések, hangulatok, meg egy kis színes.

X) Cziner Máté:

Körülbelül 3 éve foglalkoztat egy témakör, amit ha két szóval kéne jellemeznem, procedurális grafikának neveznék. Lényegében száraz matematika és programozás. Az alkotási folyamat első ránézésre igencsak különbözik attól, amit a kalsszikus képalkotás fogalmához társítunk, de a látszat csal. Lássuk miért:

Kódot írok, egy utasítás-halmazt, amit egy gép megért. Ez leír egyes vizuális elemeket, amiket a gép bizonyos határértékeken belül „saját belátása” szerint helyez el a képen. A gép mutat nekem x variációt, én pedig, saját belátásom szerint, kiválasztom belőle azokat amik nekem tetszenek. Az alkotás pedig ennek a gép és köztem lévő visszacsatolásnak az eredménye.

A gép hasonló szerepet tölt be ebben az esetben az alkotó és a „kész” kép között, mint az ecset a vászon és a festő között. Egyik esetben sincs totális kontrol. Nincs két ugyanolyan ecsetvonás. A kéz remegését, az esetlegességet itt egy matematikai függvény helyettesíti, amely véletlen számot generál 0 és 1 között, ahányszor csak szükséges. Végső soron ugyanaz a rendezett káosz, amit az anyatermészet produkál nap-mint-nap.

Ahogy a festő fest, leteszi a vászonra az ecsetet, visszalép és korrigál amíg a képet késznek nem érzi, ugyanúgy dolgozik az ember programozás közben, ír, lefuttat, korrigál, és válogat a véletlenek közül, amíg elégedett nem lesz. Az eszközöket ég és föld választja el egymástól, de az alkotás aktusa mégis ugyanaz.

A kiállításon így létrejött munkákat mutatok be. Közel sem kimerítő kompoziciós válogatás végtelen számú variációból.

[nggallery id=50]